Itt a tavasz. A szerelem, a kinyílás, a felpezsdülés
időszaka. Esti séták illatos fák alatt, finom érintések, tétova mozdulatok vagy
szenvedélyes érzések időszaka. A levegő megtelik illatokkal, az emberek kibújva
a fázós kabátok alól mintha közelebb kerülnének egymáshoz.

Először életemben óvodás koromban voltam szerelmes. Szőke,
nyúlánk kisfiú volt. D. Zolinak hívták, és remélem, hívják azóta is. Kerestem a
lehetőséget, hogy mellé álljak a sorban, hogy vele táncolhassak az évzáró
ünnepségen. Kétségbe voltam esve, hogy nem egy általános iskolába fogunk járni.
Aztán 13-14 évesen voltam szerelmes egy osztálytársamba, aki még a kezemet is
megfogta, és az év végi osztálykiránduláson ráhajtottam a fejemet a vállára.
Úgy éreztem, ettől többet nem adhat az élet!

Aztán 16 évesen egy házibulin megismerkedtem életem első
nagy szerelmével. A még mindig ártatlan szerelem aktív része kb. 1 évig
tartott, de elsodort egymástól a büszkeség és a vágy. Aztán sorban jöttek a
vággyal és szenvedéllyel teli kapcsolatok. Észre se vettem, 24 éves koromra 4
fiú kérte meg a kezemet, gyűrűvel, komoly szándékkal. Az utolsó a férjem volt. Ez
18 évig tartott…

Mindegyiket másképp szerettem, mert mást és mást hoztak az
életembe. Ki tudást, ki művészetet, egyik szenvedélyt, a másik izgalmat,
játékot, a harmadik hűséget és szorgalmat. Mindegyik fiú más volt, más
értékekkel, rezgésekkel, és én, tükre, együttrezdülője voltam a páromnak.
Szerettem őket az esendőségükért, az erejükért, a nyugalmukért, a kétségeikért.
Szenvedtem tőlük, az esendőségükért, az erejükért, a nyugalmukért, a
kétségeikért. Persze voltak nagy és mindent elsöprő szerelmek, amikről azt
hittem, soha véget nem érnek, és voltak futó kalandok, pár hetes, hónapos
villanások. Azt hiszem, szerencsés vagyok, mert a szerelmeimtől mindig kaptam
valamit, amit tovább vihettem, ami épített és szembesített az akkori énemmel.

Minden korban másképp szerettem. Gyerekkoromban finom
érzékenységgel és álmokkal telve. Fiatal lány koromban birtoklással, külsőségekkel,
később elvárásokkal és szenvedéllyel, most izzón, és talán egy kicsit
bölcsebben. Szeretek szeretni. Szeretem benne a lángolást, az izgalmat, a
felfedezés örömét. Szeretem a szenvedést, amit a másik hiánya okoz, a kétségek
által bekövetkező bizonyosságot, azt, hogy kényeztethetek és kényeztetnek.
Szeretem a szerelem intellektuális játékait, az érintések varázsát, a megtaláltalak
örömét, és persze ha kell, az elengedés gyászát.

Minden korban mást adott a szerelem. Fiatal koromban
álmokat, varázslatos táncokat. Könnyű kalandot, reményt, játékot. Húsz éves
korom után terveket, intellektuális játékot, vágyat, szépséget, szorongást,
beteljesülést. Asszonyként bizonyosságot, stabilitást. Harmincas éveimben a
gyermekemen keresztül tudtam szeretni a párom, ebben a korban a tanulás és a
belső építkezés fontosabb volt számomra. Jó pár évig a szerelem szeretetté és
elfogadássá vált bennem, zárt életem ezer tennivalójával védekeztem a heves
érzelmek ellen.

A negyvenes éveim szerelme sokkal mélyebb, csendesebb,
mégis izzó és felemelő. Persze a bennem lakó játékos kislány gyakran
huncutságokra képes, mégis más az érzés. Kevesebb a gátlás, több az elfogadás,
a türelem. Kevesebb a külsőség, több az intimitás. Megtanultam, hogyan lehet
egy kapcsolatban szabadon és nyitottan élni úgy, hogy bár a párom része az életemnek,
mégis belőlem fakad a teljesség. Rá merek nézni a hibáira, mégis szeretem.
Meglátom a saját botlásaimat, mégis felvállalhatónak érzem. Megtanultam, milyen
egy őszinte, nyílt kártyákkal játszó kapcsolat, ahol nincsenek tabuk,
elhallgatott érzések, kívánságok. Megtanultam, mit jelent a szerelmen átnyúló
mindennapi küzdelem magamért és a másikért, hogy megőrizhető legyen az
együttélésben is a fejlődés és a szuverenitás. Megtanultam megélni a
konfliktusainkat úgy, hogy a saját hibáimon keresztül nézem. A saját
gyarlóságaimat keresem bennük, ami nekem fejlődési útmutató. Szeretet és
gyűlölet szélsőségeit, sikerek és kudarcok érzelmi megéléseit, hiányt és
túlcsorduló érzelmeket, felelősséget és könnyű perceket. Ha végiggondolom az
életemet, nekem eddig sokat adott a szerelem.

Persze arra is kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak az
ötvenes, hatvanas, hetvenes éveim. Fiatal koromban nem hittem, hogy öregen
létezik szerelem. Most hogy közeledik, már természetes, hogy ebben a korban is
lehet, sőt kell ez az érzés, mert ez tartja fiatalon az öregedő testet. Nekem
örömet és kihívásokat hozott minden szerelem. Szerencsés vagyok.